Gyakorlat: A három varázsszó

A következő három szó, gyógyhatással bír, ha őszintén mondják. A családlélek terápia során ezek képezik a gyógyító dialógusok alapját.

KÉRLEK: Akkor használjuk, amikor a személy szeretne valamit megváltoztatni a kapcsolatban.

IGEN: Amikor a személy egyetért egy másik személlyel abban, ami van, ami történt, vagy ami a jövőben történni fog.

KÖSZÖNÖM: A megbecsülés, a hála és a tisztelet jele a másik személy iránt azért, amit megtettek érted, vagy adtak neked. 

Célszerű háromszor elismételni az adott varázsszót. Így a szavak mélyebb szinten hatnak, hiszen minden szó energiát hordoz. Az első kimondás során a tudat mentális szintjén hat. Lehet, hogy a kliens csak azért mondja, mert a moderátor megkérte rá. A második ismétléskor már az érzelmi szinthez, a szívhez szól.  Annak is, aki mondja, és annak is, aki hallgatja. A harmadszori kimondás alkalmával pedig már a lélek síkján hat.

error: Védett tartalom!