A gyermekkori lelki sérülések igen változatos formában következhetnek be. Így a cikkben is használt „bántalmazás” szó utalhat szexuális molesztálásra; fizikai és/vagy verbális erőszakra; érzelmi, lelki terrorra; és a kínzás bármely formájára.
A következőkben a gyermekkorukban bántott- lelki sérüléseket elszenvedett – felnőttek leggyakoribb tüneteiről, problémáiról olvashatsz. A lista nem teljes, csak a legáltalánosabbakat soroltuk fel.
Az erőszakra adott reakciók számos formát ölthetnek, és az érintettek egyszerre több szimptómát is mutatnak. E reakciók azokból a korlátozó, téves hiedelmekből táplálkoznak, amelyek a gyermekkori erőszak következtében alakultak ki. Mindegyik tünet mellett felsoroltunk lehetséges téves hiedelmeket. E gondolatok oly mértékben beleivódhattak az érintettbe, hogy fel sem tűnik neki.
1. Önbizalomhiány
A legáltalánosabb tulajdonság, amely a gyermekkorban kialakult bűntudatból, a „romlottság”, a „valami baj van velem” érzésekből származik.
Téves hiedelem: Nem vagyok elég jó; „Tönkretett vagyok; Rossz vagyok; Romlott vagyok; Minden az én hibám.
2. Alacsony önértékelés
Gyakran azt hiszi, csúnya, visszataszító, undorító, függetlenül tényleges megjelenésétől, és a külső visszajelzésektől. A háttérben a „Nem vagyok elég jó” érzése húzódik.
Téves hiedelem: Tönkretett vagyok; Mocskos vagyok; Romlott vagyok; Csúnya és visszataszító vagyok.
3. Erős „meg nem felelés” érzés
A mélyen gyökerező „romlottság”, „rosszaság”, bűnösség téves hiedelme szabotálja a siker elérését. Az illető szókészlete hemzseg a „Nem tudom/Nem lehet/Nem vagyok rá képes/Nem szabad” állításoktól.
Téves hiedelem: Rossz vagyok; Mindent elrontok; Nem győzhetek/nyerhetek; Nem érdemlem meg a boldogságot; Mindig minden az én hibám.
4. Képtelen megbízni másokban
Ha összetörik, elveszik a felnőttbe vetett bizalom, a gyermeknek meggyőződésévé válik, hogy senkiben nem lehet megbízni. Felnőttkorában tudat alatt az a hiedelem irányítja, miszerint mások el fogják hagyni. A bántalmazás áldozatai gyakran tönkreteszik baráti és intim kapcsolataikat. Véget vetnek a viszonynak, még mielőtt a másik vetne véget neki. Azt gondolják, így kevesebb fájdalommal megúszhatják.
Gyakran azt a módszert választják, hogy irreális elvárásokat támasztanak a szeretett személy felé, és ha nem teljesíti, a gyerekként bántalmazott felnőtt igazolva látja hiedelmét: “Tényleg senkiben nem lehet megbízni. “Ez pedig megerősíti azt a meggyőződést/érzését, hogy biztonságosabb érzelmi falak mögé húzódni.
Mások attól félnek, hogy ha kiderül, mi történt velük, hogy zaklatták, molesztálták őket, a környezetük elfordul tőlük. Ettől való félelmükben inkább nem keresik a térsaságot, elsigetelődnek, és egyre reménytelenebbnek tűnik, hogy valaha valami változni fog.
Téves hiedelem: Senkiben nem lehet megbízni; Nem bízhatok magamban; Az emberek bántani fognak; Nem létezik biztonság; Ha engedem, hogy érezzek, elveszítem a biztonságot, és sebezhetővé válok; Soha nem mondhatom el; Nem engedhetem, hogy megismerjenek; Mindig is a fájdalom csapdájában leszek; Nincs kiút.
5. Problémás kapcsolatok
A gyermekkorukban erőszakot megélt, mára felnőtt gyerekek gyakran választanak nem megfelelő, illetve erőszakos partnert. Mivel a bántó viselkedés „ismerős” és „normális” számukra, – természetes, hogy az ismerős szituációkhoz vonzódnak.
Mások azért választanak nem megfelelő partnert, mert úgy vélik, „értéktelenségük” miatt nem érdemelnek egy „rendes, kedves, tisztességes” embert.
Téves hiedelem: Rossz vagyok; Nem érdemlem meg a boldogságot; Büntetést érdemlek; Én nem számítok; Nem vagyok elég jó; Senkiben nem lehet megbízni; Szerethetetlen vagyok; Haszontalan vagyok.
6. Szexuális problémák
A gyerekkorukban szexuálisan molesztált gyermekek kétharmada szexuálisan visszafogott felnőtté válik, a fennmaradó egyharmad promiszkuissá. Gyakran nem rendelkeznek pontos szexuális ismeretekkel, ezért nincsenek megfelelő információik testi funkcióikról, illetve nemi szerveikről.
Egyesek megrémülnek saját szexualitásuktól, mivel testüket mocskosnak és szégyenletesnek vélik. Mások a szexet az elfogadás megszerzésére, illetve manipulációs eszköznek használják. Megint mások mentálisan blokkolják szexualitásukat, a szex nem számít nekik.
Léteznek olyan, egykor bántott, felnőttek is, akik örömüket lelik a szexuális életben. Ők így vagy úgy feldolgozták a törénteket, általában egy kívülálló, javarészt szekember segítségével. A gyógyulást megkönnyíti, ha egy kedves, szeretetteljes partner áll az illető mellett a folyamat során.
7. Étel/drog/szerek/alkohol
A legáltalánosabb étkezési problémák az anorexia, a bulimia és az elhízás. Akit molesztáltak, azzal a téves meggyőződéssel él, miszerint ha nem vonzó, nem kell szexualitásukkal foglalkoznia. Ugyanakkor bünteti is magát. Az anorexiások, bulímiások kislányos alkatuk megőrzésével igyekeznek elkerülni a ragadozókaat, a túlsúllyal küzdők pedig nemcsak vigasztalódnak a finom falatokkal, hanem a felesleges kilóik védelmet is nyújtanak, ha kicsinek és sebezhetőnek érzik magukat. A drog, az egyéb szerek és az alkohol eltompít, ködbe borítja a fájdalmas múltat, amit a molesztált, ha emlékezne, nem bírna elviselni. Mindemellett az önbüntetésnek is hatékony eszköze.
Téves hiedelem: Rossz vagyok; Nem számítok; Ha csúnya/kövér vagyok, biztonságban vagyok; Megérdemlem, hogy bántsanak/megbüntessenek; Jelentéktelen vagyok.
8. Gyenge, vagy túlzott érzelmi kontroll
Egyesek az átlagos stresszhelyzeteket krízisként érzékelik, sokkot kapnak, vagy érzelmileg összeomlanak. Gyakran hisztérikusnak, színpadiasnak titulálják őket. Mások pedig egy általános fizikai és érzelmi „zsibbadtság”-ban élnek, nem sok minden jut el hozzájuk.
A gyenge érzelmi kontrollal bíró emberek általában hirtelen reagálnak, könnyen sírva fakadnak, dühkitöréseket produkálnak, idegesen járkálnak, hangosan, és sokszor a helyzetnek nem megfelelően nevetnek, illetve követelőzőnek és sérülékenynek mutatkoznak. A viselkedés által kiváltott figyelem hozhat átmeneti megnyugvást, de ez rövid ideig tart, mivel a kicsikart figyelem negatív. Érdekes módon az így viselkedő személy ritkán fedez fel kapcsolatot viselkedése és az arra adott reakció között. Viselkedésük egy másodlagos bőrként szolgál, és számukra ez rendjén való. Nézőpontjuk szerint a másik fél a hibás, ő téved.
Az érzelmileg szélsőségesen túlkontrollált, majdnem hogy robot-szerű embereket nagyon gyakran megrémíti saját haragjuk. Úgy vélik, ha kimutatják erős érzelmeiket, elveszítik önuralmukat, és elborítja őket az erőszakos düh, amitől annyira félnek. Más estekben a túlzott kontroll abból a téves gyermekkori hiedelemből indul ki, miszerint minél kevesebb érzelmet mutatnak ki, annál kisebb az esélye, hogy észreveszik őket, így csökkenthetik a további erőszak kockázatát – a biztonság illúzióját teremtik meg.
Vannak, akik gyermekkorukban azt tanulták meg, hogy nincs joguk az érzelmekhez, ezért nehéz számukra sírni, nevetni, panaszkodni, vagy a véleményüket kifejezni. A szülők, illetve gondviselők az érzelmek bármely jelére lecsaptak. Felnőttként egy láthatatlan falat húznak érzelmeik köré, és megfogadják maguknak, hogy soha senki nem láthatja meg az elszenvedett fájdalmaikat, és soha senkinek sem engedik meg, hogy még egyszer bántsa őket.
Téves hiedelem: Nem számítok; Nem biztonságos érezni; Nem ismerhetnek; Láthatatlannak kell lennem; Senkiben nem lehet megbízni; Inkább én okozzak fájdalmat először; Az emberek mindig bántanak; Rossz vagyok; Nem vagyok fontos.
9. Pánikrohamok
A pánikrohamok a következő tünetekkel járhatnak: nehéz légzés, torokelzáródás, gyors szívverés, a látás megváltozása, izzadás, remegés, émelygés, szeretne elfutni, úgy érzi, nem ura a helyzetnek, csapdába ejtettnek érzi magát, ordítani szeretne;, úgy érzi, mindjárt elájul, vagy felrobban a teste; fél, hogy megőrül, vagy meghal.
A pánikroham borzasztóan félelmetes. Kiválthatja bármely olyan gondolat, illat, íz, hang, érzés vagy cselekedet, amely valamilyen módon emlékeztet az elszenvedett gyermekkori erőszakra, ám legtöbbször az áldozatnak fogalma sincs, mi az. Úgy érzik, derült égből egyszer csak lecsap, ám mindig van valami kiváltó ok.
Téves hiedelem: Nem én irányítok; Nem vagyok ura önmagamnak, sem a helyzetnek; Soha nem leszek biztonságban; Nem létezik biztonság.
10. Fóbiák
A fóbiák ölthetik önszabotázs, önbüntetés formáját, melyek mögött a „Nem vagyok méltó és érdemes arra, hogy élvezzem az életet, ezért ha nem működök sikeresen, teljesítem a programot, és tényleg nem élvezem az életet.” – dinamika húzódik.
Ugyanakkor megjelenhet a figyelemelterelésként is: ha az embernek súlyos fóbiával, vagy betegséggel kell küzdenie, ezzel palástolhatja mély érzelmi sérüléseivel történő szembenézéstől való félelmét.
Téves hiedelem: Megérdemlem a büntetést; Nem számítok; Rossz vagyok/undorító/mocskos, tönkretett.
11. Betegségek
A fel nem oldott érzelmi trauma gyakran okoz betegséget. Migrén, gyomorproblémák, asztma, bőrbetegségek, bélproblémák, hátproblémák, nőgyógyászati rendellenességek;, megmagyarárhatatlan fájdalmak.
Téves hiedelem: Rossz vagyok, Mocskos vagyok; Undorító vagyok; Tönkretett vagyok. Megérdemlem a büntetést; Nem számítok; A testem bűnös, rossz dolog.
12. Öncsonkítás
Körömrágás, végtagok karmolászása; a test megvágása pengével, vagy éles késsel, ismétlődő horzsolások, a fej falbaverése, vagy más tárggyal történő ütögetése, de bármilyen elképesztő formát is ölthet.
Az áldozatok azért bántják magukat, hogy irányítani tudják fájdalom-élményüket. Emellett intenzív megkönnyebbülés érzést is hozhat. Lehet azon törekvés jele is, hogy az illető valamit uralni tudjon életében; hogy legalább valamiféle érzésekkel rendelkezhessen; az önbüntetés egy formája; a harag kifejezésének egy módja. Kísérlet a segítségkérésre, a figyelem felkeltésére. Megfigyelhető felnőtteknél és gyerekeknél egyaránt.
Sokszor a fizikai fájdalom elvonja a sokkal félelmetesebb érzelmi fájdalomról. Emellett a szenvedő így próbálja tudatni másokkal, milyen hatalmas az érzelmi kín. Sokak számára ez a harag kifejezésének egyetlen biztonságos iránya: önmaga felé.
Téves hiedelem: Rossz, mocskos, undorító, megrotott vagyok; Nem haragudhatok; Valami baj van velem; Minden az én hibám; Megérdemlem a büntetést; Nem mutathatom ki a fájdalmamat.
13. Alvászavarok
Ismétlődő rémálmok, álmatlanság, a túlzott alvásigény is, mint a menekülés, illetve a helyzettel való megbirkózás egy formája.
Téves hiedelem: Rossz, mocskos, beszennyezett, tönkretett vagyok; Minden az én hibám; Soha nem lelek békére/nyugalomra; Nem biztonságos aludni, nyugalomban, csendben lenni.
14. Bevillanások
Képek villannak fel gyors egymásutánban (diavetítés-szerűen), vagy fizikai érzetek, illetve érzelmek suhannak át. Általában intim közelség esetén történik, de megfigyelhető a mindennapi tevékenységek végzése közben is, illetve amikor más áldozatok bántalmazásának körülményeiről esik szó. Kiválthatja vizuális, auditív (nagyon gyakran a partner ziháló légzése intim közelségben), mozgási, szaglószervi, ízlelőszervi inger.
E bevillanások képtöredékek a bántalmazásról, és utat nyitnak a teljes emlékkép felé. Ritkán, de előfordul, hogy a bevillanás hosszabb ideig tart, egy film is lejátszódhat.
Téves hiedelem: Nem én irányítok; Nem vagyok ura sem a helyzetnek, sem önmagamnak; Soha nem leszek biztonságban; Nem létezik biztonság; A fájdalom csapdájába kerültem.
15. Képtelenség az érintésre és/vagy az érintés elfogadására
E probléma hátterében állhat a mocskosság érzete (az attól való félelem, hogy a másik ember valahogy rájön a molesztálásra, és elutasító lesz); a mások beszennyezésétől való félelem; alacsony önértékelés (értéktelenség, önbüntetés); és az a félelem a további sérülésektől (kontrollvesztés, másoknak való kiszolgáltatottság). Az érintés visszahozhatja a gyermekkori kínos érzések emlékét, illetve olyan, régebben örömet okozó érintését, amely ma már szégyenletes, és ami undor vált ki önmaga iránt. Utalhat az illető saját szexualitásától való félelmére is.
Téves hiedelem: Rossz, mocskos, tönkretett, beszennyezett vagyok. Nem én irányítok. Nem vagyok ura sem a helyzetnek, sem önmagamnak; Érzelmeim rosszak. Nem számítok. Megérdemlem, hogy megbüntessenek.
16. Depresszió
A gyermekkorukban bántalmazást elszenvedett felnőttek gyakran depressziósak, mivel úgy vélik, soha semmi nem fog megváltozni, se a környezetük, se a rokonaik, illetve azt hiszik hogy ők maguk annyira rosszak és mocskosak, hogy nem tartozhatnak a „rendes” emberek közé, és senki nem érti meg őket, senkinek sem kellenek.
Ha az illetőnek nincsenek emlékei az zaklatásról, a depresszió azért lép fel, mert nincs logikus magyarázat tüneteikre. Mint már mondtuk, sokan nem következtetnek tüneteikből bántalmazásra, még akkor sem, ha tudatában vannak, hogy bántották őket.
Téves hiedelem: Rossz, mocskos, tönkretett, beszennyezett vagyok. A fájdalom csapdájába estem. Nincs menekvés. Soha nem leszek biztonságban.
17. Öngyilkossági kísérletek
A molesztálást túlélők gyakran az öngyilkosságot látják a fájdalomból kivezető egyetlen útnak. Egészen a közelmúltig alig találhattak segítségre a gyermekkori bántalmazást elszenvedett felnőttek. Mentálisan sérültnek ítélték az abúzus súlyos tüneteit produkáló személyeket, és hagyományos pszichiátriai kezelést alkalmaztak esetükben. Mivel valójában nem értették meg őket, kevés segítségre számíthattak, és a terápia után az öngyilkossági késztetés gyakran még fel is erősödött.
Klienseink beszámolója szerint leggyakrabban azt a tanácsot kapták, hogy „Ez már a múlt. Érzi úgy, hogy ön is erőszakot fog elkövetni? Nem? Akkor menjen haza, koncentráljon a partnerére és a családjára, terelje el a gondolatait, ne dagonyázzon benne.” „Szerintem ön vesztegeti az időmet, sok hűhó semmiért.”
Miután így az illető utolsó reménye is szertefoszlott, az öngyilkosság tűnt az egyetlen, a fájdalomból kivezető útnak. Ez különösen igaz azokra, akik hosszú ideje szenvedtek már tüneteiktől, és úgy érezték, egy vesztes csatában küzdenek.
Téves hiedelem: Soha nem tudok elmenekülni. Rossz, mocskos, tönkretett, beszennyezett vagyok. Nincs kiút.
18. Magas/alacsonyszintű kockázatvállalás
Egyesek úgy érzik, muszáj „kihívniuk a sorsot”. Munkájuk, vagy társasági életük nagy kockázattal járó eseményekkel teli. Mások épp az ellenkező oldalon állnak, és még a legminimálisabb kockázatot is képtelenek vállalni.
Téves hiedelem: Nem számítok; Nem vagyok fontos; Soha nem lehetek biztonságban; Nem létezik biztonság.
19. Biztonság
Stresszhelyzetben az illető elrejtőzik, illetve megbújik egy sarokban. Ideges, ha valaki nézi/figyeli őt. Gyakran úgy érzi, figyelik, még ha senki sincs is a környéken. Általában hiper-éberek, váratlan helyzetekben megijednek, fenyegetettnek érzik magukat, amit harag, vagy idegesség követ. Arra vágynak, hogy láthatatlanok legyenek.
Téves hiedelem: Nem én irányítok; Nem vagyok ura önmagamnak, sem a helyzetnek; Soha nem vagyok biztonságban; Senkiben sem lehet megbízni; Nem bízhatok magamban.
20. Elidegenedés a testtől
Az illető nem érzi otthon magát a testében, gyakran hagyja figyelmen kívül testi jelzéseit (fájdalom, fáradtság, éhség, szomjúság), és nem viseli megfelelően gondját. Általában rossz a testképe, és méretének manipulálásával kerüli el a szexuális figyelmet. Az idő nagy részét az illető disszociált, „tudathasadásos” állapotban tölti: szemtanúja élete folyásának, nem pedig résztvevője.
Téves hiedelem: Nem számítok; Rossz, mocskos, tönkretett, beszennyezett vagyok. Testem rossz, mocskos, aljas, stb.; Nem vagyok biztonságban.
21. Tartózkodás zajkeltéstől
Ide tartozik a szex, a kiabálás, a nevetés, vagy a testi funkciók. Az illető gyakran csendes beszédű, és sokszor tart szünetet beszéd közben, mert közben monitorozza szavait. Úgy érzi, lábujjhelyen kell tipegnie, nehogy valakit megzavarjon.
Téves hiedelem: Nem számítok; Nem vagyok fontos; Nem vagyok biztonságban; Érezni nem biztonságos.
22. Emlékezetkiesés
Akik nem emlékeznek gyermekkoruk egyes éveire, És a fenti tünetek közül több is jellemző rájuk,nlehet, hogy elfojtották molesztálásuk emlékeit. Ez általában akkor történik, ha a gyermekkorban elszenvedett trauma annyira borzasztó és félelmetes, hogy túlélési mechanizmusként a gyerek kizárja annak emlékét.
Fontos: ha valakinek emlékezetkiesése van, de nem rendelkezik az abúzus többi tünetével, ne érezzünk kényszert, hogy bántalmazás után kutassunk! Ha nincs más tünet, bármi állhat a memória probléma hátterében.
A visszaélések emlékét elfojtók – maguk sem tudják megmagyarázni, miért – heves érzelmekkel reagálnak a másokkal történt visszaélésekről szóló hírekre.
Olykor bizonyos szavakat nem képesek kimondani, illetve hallgatni, és nem tudják, miért. Képtelenek bizonyos viselkedést nézni, vagy művelni (szexuális molesztálás esetén ez többnyire szexuális természetű), és fogalmuk sincs, miért.
Jelen bejegyzés megírását a gyermekkori lelki sérülésekről Penny Parks cikke inspirálta: https://www.ppfoundation.org/symptoms.aspx
