Üdvözöllek!

Azért állítottam össze ezt a programot, mert, ha hozzám hasonlóan, te is a lelki békére, támogató kapcsolatokra, szép, nyugodt otthonra, kényelmes életre vágysz, szeretnél minél jobban szeretni és szeretve lenni, és olyan hivatást folytatni, ami lelkesedéssel tölt el, de közben azt látod, hogy mindig közbejön valami, a külvilág így, vagy úgy akadályoz, és hiába követsz el mindent célod eléréséért, végül a tehetetlenség érzése kerekedik felül.

Legfontosabb tanítóim, bár egymást nem ismerték, hasonló elvek mentén tanítottak Carol Hontz egyik gyakran ismételt mondata szerint nem a probléma a probléma, hanem ahogy érzel felőle, Nick Demetry szerint mindig van egy aspektus, ami rajtad múlik, Kurt Ebert pedig azt tartotta, hogy ha nem bánod, nem számít. Mindhármuk filozófiájában a David Böhm-i tudományos tétel köszön vissza. David Böhm kutatásai azt bizonyították, hogy létezik és látható és egy láthatatlan univerzum és a látható világ jelenségeinek oka a láthatatlanban találhatóak. Például, logikusnak tűnhet az a feltevés, miszerint ha sokat eszünk, elhízunk és a végén szívinfarktust kapunk. De mi van akkor, ha a láthatatlan világban, illetve a tudat mélyén rejtőzik az igazi indíték? Jelen esetben a bűntudat, például? Furdal a lelkiismeret, ezért étellel némítom el, több tízkilónyi védőréteget építek magam köré, nehogy bántsanak, majd a mély érzelmi fájdalomtól megszakad a szívem?

Természetesen senki sem tenne ilyet szánt szándékkal. Ha úgy érezzük, hibáztunk, jóvá tesszük. Azokban az esetekben érvénysül a fenti teória, amelyekben tudattalan tartalmaink veszik át az irányítást a tudatos szándékok felett.

A következő fejezetek gyakorlatai segítenek felfedezni rejtett énedet, belső működésedet, és ha olyasmit találsz, ami már nem szolgálja életedet, átírhatod. Mondhatnám úgy is, hogy frissítheted elavult beidegződéseidet.

Alapműködésed felfedezése

Az önfelfedezés és a fejlődés felé vezető utazás megkezdéséhez töltsd ki Nicholas Demetry alábbi táblázatát, hogy képet kapj jelenlegi állapotodról. Ne nézd meg a következő oldalt, míg be nem fejezted.

 

Szüleid/gondviselőid tulajdonságai

férfi

pozitív tulajdonságok (A)

 

 

negatív tulajdonságok

B)

 

 

 

 

 

 

 

Mire volt szükséged szüleidtől/gondviselőidtől??

 

 

C

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Frusztrációid

Hogyan kezelted frusztrációidat?

 

 

D

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másold ki a következő oldalakra, amiket a betűkkel jelölt téglalapokba írtál. Például az első bekezdésben a B mezőben, a másodikban A, a harmadikban C és az utolsó D mezőben kell szerepelni.

Gyakran olyan embereket vonzok életembe, akik (B)

………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………

Azt akarom, hogy (A)

………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………

……………………………………………………………………………………… ………………………………………………………………..……………………………….. legyenek annak érdekében, hogy megkapjam  a(z) (C)

………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………

Azzal akadályozom meg a fenti dolgokat, hogy (D)

………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………

………………………………………………………………………………………

(Forrás: Dr Nicholas Demetry: Isetni párkapcsolat; Lux Humana Publishing, 2012. Ekönyv formátumban itt olvashatod: www.luxhumana.hu/konyvesbolt)

Lelki béke és biztonság

önismereti tréning

6 alkalmas online tréning

feldolgozást támogató anyagok

kérdezz – felelek

jó hangulat