Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kicsi lélek, aki így szólt Istenhez: „Tudom, ki vagyok!”
Erre Isten azt válaszolta: „Csodás! Ki vagy?”
„Én A Fény vagyok!” – visította a Kicsi Lélek.
Isten kedvesen elmosolyodott: Igazad van. Te a Fény vagy!
A Kicsi Lélek végtelenül boldog volt, mert sikerült rájönnie, amit a Királyságban élő minden Lélek tudni akart.
Hú, ez óriási! – kiáltotta a Kicsi Lélek.
De hamarosan újabb kérdés vetődött fel. A Kicsi Lélek nem tudott nyugton maradni, meg akarta tapasztalni azt, aki. Visszatért tehát Istenhez – ami igen j ötlet mindazok számára, akik valódi önmaguk szeretnének lenni – és azt mondta:
„Szia, Isten! Most, hogy már tudom, ki vagyok, meg is tapasztalhatom?” Erre Isten: „Úgy érted, az akarsz lenni, aki már most is vagy?”
Hát, – válaszolta a Kicsi Lélek, – egy dolog tudni, ki vagyok, és egy teljesen másik dolog meg is élni azt. Érezni szeretném, milyen fénynek lenni.”
De hát már most is fény vagy! – válaszolta Isten, miközben szélesen mosolygott.
Igen de érezni szeretném! – erősködött a Kicsi Lélek.
Tudhattam volna! – kuncogott Isten, – mindig is kalandvágyó voltál! Aztán arckifejezése megváltozott, és azt mondta: Van egy kis bibi …
Mi az? – kérdezte a Kicsi Lélek.
Az a helyzet, hogy a fényen kívül nincs semmi más. Látod, semmi mást nem teremtettem, scak azt, ami te is vagy, fényt. Ezért nem könnyű megtapasztalni azt, aki vagy, mert nincs semmi, ami nem vagy.
Mi van? – értetlenkedett a Kicsi Lélek, és kissé összezavarodott.
Képzeld úgy, – magyarázta Isten, – hogy egy gyertyaláng vagy a Napban. Egy vagy a millió, trillió másik gyertyaláng közül, akik a Napot alkotják. Viszont nélküled, és egyetlen másik gyertyaláng nélkül sem nem tudna a Nap ugyanolyan fényesen ragyogni. Felmerül tehát a kérdés, hogy tapasztalhatnád meg, hogy fény vagy, amikor nincs semmi más, csak fény?
Te vagy Iste, találj ki valamit! – replikázott a Kicsi Lélek.
Isten megint elmosolyodott, és azt mondta: Már kitaláltam valamit. Ha egyszer nem tudod megélni, hogy fény vagy amikor a fényben vagy, majd körülveszünk sötétséggel.
Mi az a sötétség? – kérdezte a Kicsi Lélek?
Az, ami nem vagy – válaszolta Isten.
Félni fogok a sötétben? – érdeklődött tovább a Kicsi Lélek.
Csak ha úgy döntesz – mondta Isten. Tulajdonképpen nincs mitől félni, hacsak úgy nem döntesz, hogy van. Tudod, mindent csak kitalálunk. Úgy teszünk, mintha.
Aha, – mondta a Kicsi Lélek, és megkönnyebbült.
Isten tovább magyarázott: Ahhoz, hogy bármit is megtapasztaljunk, először annak ellentétével találkozunk. Ez egy óriási ajándék. Hiszen enélkül semmiről nem tudnánk, hogy milyen. Nem ismernénk a meleget a hideg nálkül, a fentet a kent nélkül, a gyorsat a lassú nélkül, a jobbot a bal nélkül, az ittet az ott nélkül, a mostot a jövő nélkül.
Tehát, – összegzte Isten, – amikor sötétség vesz körül, ne rázd az öklöd, ne emeld fel a hangod, ne átkozd a sötétséget. Ahelyett, hogy kiborulnál, ragyogtasd a fényed a sötétben. Ekkor fogod megtudni, ki vagy valójában, és ekkor fogják megtudni mások is. Nincs más dolgod, mint hogy engedd a fényedet ragyoni, hogy mindenki lássa, mennyire különleges vagy!
Úgy érted, helyén való mások tudomására hozni, hogy milyen különleges vagyok? – kérdezte Kicsi. Lélek.
Persze! – kuncogott Isten. Nagyon is! De ne feledd: a különleges nem jelenti azt, hogy jobb. Mindenki különleges a maga módján, bár ezt sokan elfelejtették. Csak akkor fog megint eszükbe jutni, hogy ők is lehetnek különlegesek, ha látják, hogy számodra nem okoz gondot különlegesnek lenni.
Hú! – válaszolta a Kicsi Lélek, – és örömében táncra perdült, ugrált és nevetett. Olyan különleges lehetek, amilyen csak akarok!
Igen, és akár már most is elkezdheted – mondta Isten, aki együtt táncolt, ugrál és nevetett a Kicsi Lélekkel.
Milyen módon szeretnél különleges lenni?
Hogyhogy milyen módon? – értetlenkedett a Kicsi Lélek. – Nem értem.
Nos, – magyazázta Isten, – fénynek lenni különleges, de sokféleképpen lehetsz különleges.
Például, különleges, ha kedves vagy, különleges, ha gyengéd vagy, különleges, ha kreatív vagy, különleges, ha türelmes vagy. Érted már? Tudnál te is néhány példát mondani?
A Kicsi Lélek elcsendesedett egy kicsit, majd felkiáltott: Nagyon sok példát tudok! Különleges, ha segítőkész vagy, ha adakozol, ha barátságos vagy, ha odafigyelsz másokra!
Így van! – helyeselt Isten. Minden percben bármilyen módon lehetsz különleges. Ezt jelenti fénynek lenni.
Tudom már, milyen akaok lenni! Tudom már! – kiáltott fel a Kicsi Lélek izgatottan. Megbocsájtó akarok lenni. A megbocsájtás különleges? – tette hozzá.
Ó, igen. A megbocsájtás nagyon különleges – biztosította a Kicsi Lelket Isten.
Rendben! – nyugtázta a Kicsi Lélek. Ezt akarom. Megbocsájtó akarok lenni. Meg akarom élni, milyen megbocsájtónak lenni.
Jó, – válaszolta Isten, – de egy dolgot tudnod kell.
A Kicsi Lélek türelmetlenkedni kezdett már, úgy tűnt, mindig van valami bonyodalom.
Mit kell tudom? – sóhajtotta.
Nincs kinek megbocsátani.
Senki? – A kicsi Lélek alig hitt a fülének.
Senki. – válaszolta Isten. Mindent tökéletesnek teremtettem. Egyetlen egy lélek sem kevésbé tökéletes nálad az egész Királyságban. Nézz csak körül!
A Kicsi Lélek csak most vette észre, mekkora tömeg gyűlt össze körülötte. A birodalom minden szögletéből odasereglettek a lelkek, mert híre ment, hogy a Kicsi Lélek különleges párbeszédet folytat Istennel, és mindenki hallani akarta, miről beszélnek.
A Kicsi Lélek egyetértett amint körbenézett és látta a számtalan fényes lelket. Egy hajszálnyival sem voltak kevésbé csodálatosak, kevésbé tökéletesek, kevésbé fenségesek, mint a Kicsi Lélek maga. Olyan csodálatosak voltak, annyira ragyogott s fényük, hogy a Kicsi Lélek alig tudott rájuk nézni.
Kinek lehetne itt megbocsátani? – kérdezte Isten.
Hát, ez egyre kevésbé vicces! – morgolódott a Kicsi Lélek. Annyira szerettem volna megélni, hogy megbocsájtó vagyok! Annyira szerettem volna érezni, milyen megbocsájtani! Ekkor a Kicsi Lélek megtudta, milyen érzés szomorúnak lenni. De ebben a pillanatban, kilépett a tömegből egy Barátságos Lélek.
Ne aggódj, Kicsi Lélek, segítek, – mondta.
Tényleg? – csillant fel a Kicsi Lélek szeme. De hogy tudnál segíteni?
Tudok valakit, akinek megbocsáthatsz.
Igen?
Persze. – csiripelte a Barátságos Lélek. Elmegyek veled a következő életedbe, és elküvetek valamit, amit megbocsáthatsz.
De miért? Miért tennél ilyet? – kérdezte a Kicsi Lélek. – Te, aki maga vagy a tökéletesség. Te, akinek a fénye olyan ragyogó, hogy alig bírok ránézni! Miért lassítanád le annyira a rezgéseidet, hogy ragyogó fényed sötétté és sűrűvé váljon? Miért tennéd ezt, te, aki olyan könnyű vagy, hogy a csillagokon táncolsz és a Királyság bármely pontján ott teremhetsz a gondolat sebességével? Miért jönnél velem a következő életbe és tennéd olyan nehézzé magad, hogy elkövethess rossz dolgokat?
Egyszerű – válaszolta a Barátságos Lélek, – azért teszem, mert szeretlek.
A Kicsi Lélek megdöbbent a válaszon.
Ne legyél már annyira meglepett, – mondta a Barátságos Lélek, – te is megetted már értem ugyanezt. Nem emlékszel?
Hányszor, de hányszor jártuk már a táncot mi ketten, együtt az évszázadokon, évezredeken át! Rengeteg voltunk már együtt! Csak nem emlékszel. Megéltük mindennek mindkét oldalát. Voltunk már a Fent és a Lent, a Jobb és a Bal, a Most és az Akkor. Voltuk már nők és férfiak, a jó és a rossz, a gonosztevő és az áldozat.
Te és én így éltünk már sok-sok életet; mindenkor biztosítva egymás számára a lehetőséget, hogy kifejezze és megtapasztalhassa valódi lényét. Ezért megyek el veled a következő életedbe, – magyarázta tovább a Barátságos Lélek, – és ezúttal én leszek a rossz. Valami szörnyűséget fogok elkövetni ellened, te pedig megélheted a megbocsátást.
De mit fogsz tenni, ami olyan rettenetes lesz? – kérdezte a Kicsi Lélek kissé idegesen.
Majd kitalálunk valamit! – kacsintott rá a Barátságos Lélek.
A következő pillanatban a Barátségos Lélek atca elkomorult és halkan azt mondta: Tudod, egy dologban igazad van.
Miben? – kérdezte a Kicsi Lélek.
Abban, hogy valóban le kell lassítanom a rezgéseimet és nagyon nehézzé, súlyossá kell válnom, hogy elkövethessem azokat a nem-túl-szép dolgokat. Teljesen másnak kell lennem, mint aki valójában vagyok. Ezért szeretnék egy szívességet kérni cserébe.
Ó, bármit, bármit! – kiáltotta a Kicsi Lélek, és újra táncra perdült és dalra fakadt. Megbocsájtó leszek! Megbocsájtó leszek!
Majd észrevette, hogy a Barátságos Lélek még mindig nagyon csendes.
Mit szeretnél kérni? – kérdezte a Kicsi Lélek. Angyal vagy, hogy megteszed ezt értem!
Persze, hogy egy angyal! – vágott közbe Isten, – mindenki az! Mindig jusson eszedbe: Nem küldök soha senki mást, csak angyalokat!
És a Kicsi Lélek mindennél jobban vágyott arra, hogy a Barátságos Lélek kérdését teljesítse. Mit tehetek érted, kérdezte megint.
Abban a pillanatban, amikor megütlek és gyötörlek, – válaszolta a Barátságos Lélek, – abban a pillanatban, amikor a lehető legrosszabb dolgot teszem veled, amit csak el tudsz képzelni,, abban a pillanatban …
Igen? Igen? – vágott közbe a Kicsi Lélek, – igen?
Emlékezz rá, ki is vagyok valójában.
Óh, emlékezni fogok! – kiáltotta a Kicsi Lélek. Ígérem! Mindig is úgy fogok rád emlékezni, ahogy itt és most látlak!
Rendben, – válaszolta a Barátságos Lélek, – mert, tudod, annyira másnak kell lennem, mint aki vagyok, hogy el fogom felejteni, ki vagyok valójában. És ha te sem emlékszel, akkor lehet, hogy nagyon sokáig el fogom felejteni. És ha elfelejted én ki vagyok, lehet, hogy azt is elfelejted, te kivagy, és mindketten elveszünk. Akkor egy harmadik léleknek kell a segítségünkre sietni, hogy emlékeztessen bennünket, kik vagyunk valójában.
Nem lesz rá szükség! – ígérte meg újra a Kicsi Lélek. Emlékezni fogok rád és meg fogom köszönni az ajándékodat, a lehetőséget, hogy megtapasztaljam, megéljem azt, aki vagyok.
A megállapodás megszületett. A Kicsi Lélek előre ment az új életébe, izgatottan várta, hogy a fény lehessen, ami nagyon különleges, és készült a megbocsátásra, ami szintén rendkívül különleges.
Teltek, múltak az évek és a Kicsi Lélek egyfolytában várta a lehetőségeket, hogy megélje a megbocsájtás érzését és köszönete mondott minden léleknek, aki ezt lehetővé tette. Az új élet minden percében, amikor egy új lélek színre lépett, akár örömet, akár szomorúságot hozott- főleg, ha szomorúságot hozott, – a Kicsi Léleknek eszébe jutottak Isten szavai: „Emlékezz! Soha nem küldök mást, csak angyalokat!
Forrás: Neale Donald Walsch, Conversations With God
Fordította: Kovács Éva
